Kommentár • 2009|4 – Magyar alakok
Miskolczy Ambrus
KAZINCZY FERENC, A POLITIKUS
„ Aki külön választja az írót a politikustól, Kazinczy szobrát repeszti széjjel, és dönti le
talapzatáról” – figyelmeztetett Hatvany Lajos.
1
Ez a szobor jelképes szobor, mert a va-
lóságos szobrok inkább csak szobrocskák. Azok is nehezen készültek el. Et statua habent
sua fata… 1859-ben országosan ünnepelték a széphalmi mester századik születésnapját,
de szobrára lassan gyűltek az adományok.
2
Jellemző, hogy a bécsi „magyar technicus if-
júság” kezdeményezett, amikor 130 forintot küldött a Pesti Naplónak, és ezzel indítot-
ta el a gyűjtést. A legnagyobb összegek az ünnepélyek során folytak be, és olyan külön-
böző közösségektől érkeztek, mint „a pesti izraeliták”, a „nagyváradi polgárok”, Bács-
Bodrog megye „egyik faluja”, és ami meglepő: csak egyetlen arisztokrata adakozott, az
erdélyi gr. Haller Ferenc.
3
Az arisztokraták inkább az elszegényedett Kazinczy sarjakat
támogatták a tüntető-szimbolikus politizálás mellőzésével. Különös játéka ez a sorsnak,
mert Kazinczy a legszívesebben az arisztokrata sarjakat próbálta – baráti tanácsokkal,
költeményekkel, szimbolikus gesztusokkal – nevelni, tudva, hogy ők játszhatnak igazán
irányadó szerepet; és ezt paradox módon némileg Kossuth is megerősíti, az első homo
novus,
4
aki saját magáról úgy nyilatkozott, hogy a pórból emelkedett fel – mint tudjuk,
19. századi történelmünk fölé.
Végül felállították a Kazinczy-mellszobrot a Múzeum-kertben, aztán készült egy má-
sik is. Az első szobor egyesített, a második szobor megosztott. Ezt az 1910-es években
Érsemjénben állították fel, és miután az úgynevezett dzsentrivilág karolta fel Kazinczyt,
Ady Endre jött elő azzal, hogy Kazinczy nem tudott és nem is tudhatott jól magyarul, s
a korábban általa magasztalt jozefinista forradalmárból népidegen dzsentrit állított elő.
A vád ismert: „Kazinczyék eldobtak egy gyönyörű nyelvet ugyanakkor, amikor egy nyel-
vet akartak bolond apostolsággal megjavítani”, és így „a magyar nyelvből egy álmagyar
nyelv” lett,
5
Kazinczyból pedig Németh Lászlónál a magyarság legnagyobb „hibban-
tója”.
6
Azt nem tudjuk, hogy Németh László az Ady iránti kegyeletből járt-e el, vagy ah-
hoz a – Szabó Dezső által a „Mélyikém!” kezdetű nyílt levelében szóvá tett
7
– szokásához
tartotta magát, amikor ötletei forrását gondosan elhallgatta.
1
H
ATVANY
Lajos:
Irodalmi tanulmányok,
II., Szépirodalmi, Budapest, 1960. 54.
2
Lásd M
ARGÓCSY
István:
Magyarok Mózese (Az 1859-es Kazinczy-ünnepélyek nyelvhasználatáról)
=
Kegyelet és irodalom,
szerk. Kalla Zsuzsa, PIM, Budapest, 1997, 201.
3
Lásd OSZKK An. 2973.
4
„Kossuth a legelső homo novus, az első birtoktalan kisnemes volt, aki az 1790 utáni rendi korszakban ve-
zetőszerepre tett szert.” H
ÓMAN
Bálint – S
ZEKFŰ
Gyula:
Magyar történet,
V., Királyi Magyar Egyetemi Nyom-
da, Budapest, 1936, 311.
5
A
DY
Endre:
Van-e magyar nyelv?,
Nyugat 1910/22., 1662–1663.
6
N
ÉMETH
László:
Kisebbségben
= U
Ő
.:
Kisebbségben,
I., Magyar Élet, Budapest, 1942, 16.
7
S
ZABÓ
Dezső:
A Mélymagyarhoz,
Ludas Mátyás Füzetek 78. (1942. május).
32
Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc, a politikus
A nagy szobor azonban lerombolhatatlan, lelkünkben áll. A probléma viszont a fel-
világosodás és a szabadelvűség közötti folyamatosság kérdése, ami ma is vita tárgya.
8
De
hagyjuk a vitákat, inkább emlékezzünk Marc Bloch kifakadására: „Robespierre-isták,
anti-robespierre-isták kegyelmezzetek! Csak annyit kérünk, mondjátok meg egyszerű-
en, milyen volt Robespierre?”
9
Más szóval: milyen volt Kazinczy? – kérdezzük, miköz-
ben tudjuk, hogy sok Kazinczy élt, él és élni fog. És Marc Bloch intése – hogy termé-
kenyítő önellentmondással éljek – csak felhívás a további vitákra. És ezt a továbbiakban
a következő kérdésekkel, majd a rájuk adott válaszkísérletekkel próbálom elősegíteni:
Miként bizonyult a rejtőzködő szépíró a legharciasabb politikai közírónak? A poszt-
jozefinista puccstervek ellenében miként vezette az egyéni és nemzeti-társadalmi lelki-
ismeret? Miként bizonyult az általa oly következetesen képviselt monarchista
republikanizmus hosszú távú történeti jelenségnek?
Ezekre a kérdésekre Horváth János és Sinkó Ervin, Kemény Zsigmond és Kossuth
Lajos jelölte ki a válaszadás irányainak lehetőségét.
Az újvidéki író igaz empátiával figyelmeztetett arra, hogy a széphalmi mesternek a
börtön után „inkognitóban kell maradnia”, „életének és művének [van] egy rejtett szö-
vege is, mely a maga tragikus sokrétűségében még megfejtésre vár”.
10
Kemény Zsig-
mond a nyelvújítás metapolitikai összefüggéseit ragadta meg, Kossuth az 1790 és 1848
közötti folytonosságot, Horváth János pedig Kazinczy szerepére figyelmeztetett. Amit
nem igazán ismerünk, az a történelem alatti történelem, az, amit Kazinczy és kortársai
tudtak, de nem beszéltek róla, és ha mégis, akkor néha félre-beszéltek, hol saját szen-
vedélyeiktől elvakítva, hol egyszerűen alulinformáltságtól megtévesztve, hol pedig a
„nyilvánosság” megtévesztésére.
Kedves előítéletünk a jozefinista Kazinczy. Kétségtelen, szépen írt József császárról
a nyilvánosság számára, és így alighanem azt a reményét akarta kifejezni, hogy jöhet még
jobb felvilágosult uralkodó. Jozefinizmusa nem császárhűség volt, hanem a felvilágoso-
dás, illetve a felvilágosodással megnemesített haza szolgálata. A császár lehetséges szö-
vetséges és pártfogó volt, maga a szükséges jó, bár jobb is lehetett volna. Kazinczy a csá-
szárt tisztelte határozott reformpolitikája miatt, de magyar alkotmányellenességét hely-
telenítette. Azt akarta elérni a közjó szolgálatában, amit lehetett. De magának szánt – és
nem a nyilvánosságnak szánt elmélkedéseiben – megjegyezte: „Józsefnek is az a szeren-
csétlensége volt, ami sok nagy embereknek, hogy inkább nézetteték nagynak azok által,
akik őtet ritkán látták, mint akik mindennap vagy gyakran. Sokszor volt ellenkezésben
magával.” Így aztán: „ A József felvilágosodottsága hadnagyocskai felvilágosodás volt, s
igen gyakran csak pajzánság.”
11
Kazinczy azt is helytelenítette, hogy József császár eltö-
rölte a megyei önállóságot, azt, hogy a megyei tisztségviselőket megyei közgyűlésen vá-
8
M
ISKOLCZY
Ambrus:
A felvilágosodás és a liberalizmus között. Folyamatosság vagy megszakítottság? Egy magyar történészvita
anatómiája,
Lucidus, Budapest, 2007. Ennek előtanulmánya: U
Ő
.:
Egy történészvita anatómiája. 1790–1830/1848:
folytonosság vagy megszakítottság? (avagy „Mit üzent Kossuth Lajos?”),
Aetas 2005/1–2., 160–212.
9
Idézi François H
ARTOG
:
Charles Péguy: „ A történeti ítélet”
= François H
ARTOG
– Jacques R
EVEL
:
A múlt politikai
felhasználásai,
ford. Gelléri Gábor, L’Harmattan, Budapest, 2006, 155.
10
S
INKÓ
Ervin:
Magyar irodalom,
I., Forum, Novi Sad, 1963, 187, 189.
11
Kazinczy Ferenc szabadkőműves iratai, MTAKK, K 605, 57.
33
Kommentár • 2009|4 – Magyar alakok
lasszák meg, és helyette a felülről való kinevezés gyakorlatát vezette be.
12
A felvilágoso-
dás hívei azt is pontosan látták, hogy a nagy uralkodó a nagy eszményeket saját biroda-
lomépítő céljai szolgálatába állította, és a különböző erőket, így a felvilágosodás egyes
jeles alakjait kijátszotta a katolikus egyház ellen, majd ha kellett, megfegyelmezte őket is.
És végül ki ne látta volna, hogy a császári reformpolitika külpolitikai ábrándokkal ösz-
szefonódó ostoba militarizmus szolgálatában állt. Az emlékező Kazinczy gondosan csak
„József epochájának” pozitívumairól írt, saját korának kritikájaként. Paradox módon
Mária Teréziát őszintébben dicsőítette – ha egyszerű prózába fordítjuk Cserey Farkas-
nak intézett verses levelét –, azért mert tisztelte a törvényt, nem hazudozott, a feleke-
zeti békét nem kavarta fel, a paraszt helyzetén könnyített, nyugalmat és békét biztosí-
tott, a művészetek pedig uralma alatt virágzásnak indultak. Persze ez is saját korának
kritikája. Nem Rousseau radikális társadalomkritikája, Goethe bölcs nyugalomvágya
hallatszik ki a sorok közül, de egyvalamiben Kazinczy alapvetően Rousseau tanítványa és
híve maradt: a lelkiismeret elsőbbségének vallásában és a rejtőzködésben. Alapvetően
Rousseau-tól tanult, aki pedig Machiavellitől. A
Társadalmi szerződés
szerzője szerint „
A fe-
jedelem
a republikánusok könyve”; írója színlelt, „álcázta szabadságszeretetét”.
13
Rous-
seau is némileg ezt tette, amikor így nyilatkozott: „minden legitim kormányzati rend-
szer republikánus”, és így „maga a monarchia is republika”.
14
Tehát akkor, ha az általá-
nos akaratot fejezi ki, és az uralkodó a társadalmi szerződéshez tartja magát. Kazinczy
tudta, miért égeti el a
Társadalmi szerződés
fordítását. Hiszen ekkor már Franciaországban
is túl voltak azon, amit Sebastian Mercier „királyi demokráciának” nevezett,
15
ennek fe-
jét lefejezték, és a magyar jakobinusperrel ezt is meg akarták torolni.
Milyen jakobinus volt Kazinczy? Nehezen megfogható. Kezdetben Robespierre sem
volt az. Viszont azzá tette az alkalom, ahogy Kazinczyt is. Megvolt benne a természetjo-
gi elkötelezettség. És a francia katonai sikerekkel közelgett az alkalom. Fessler Ignác Au-
rél, aki nem nagyon szerette Martinovicsot, írta le azt, hogy egykori barátja összeeskü-
vésével „a szülési fájdalmakat saját hazája számára enyhíteni akarta, ahol az adott viszo-
nyok között fájdalmasabbak és rombolóbbak lettek volna, mert Magyarországon a köz-
ember szellemi és érzelmi műveltsége, jogfelfogása mélyen alatta állt, mint a francia
köznépé”.
16
És vallomásokból is kiderült, hogy ez volt az összeesküvők reálpolitikai
számvetése. Másképpen szólva: francia segítséggel megszerzik a hatalmat. Kazinczy ké-
sőbb keserűen panaszolta fel, hogy az „immorális, bosszút lihegő, tudományos, de
eszetelen pap” egyszerűen „elvakította, elámította, megcsalta” a „széplelkű s magát a ré-
gi Görögország és Róma korába visszaálmodozni szerető Hajnóczyt”,
17
és vele őt is, de
amikor megoldódott a nyelve, akkor adta tovább a hiedelmet, mely szerint éppen barát-
12
K
AZINCZY
Ferenc:
Az én életem,
Magvető, Budapest, 1987, 316.
13
Jean–Jacques R
OUSSEAU
:
Du contrat social ou principes du droit politique
= U
Ő
.:
Contrat social ou principes du droit po-
litique,
Garnier, Paris, é. n., 284.
14
Uo.,
259.
15
Sébastien M
ERCIER
:
De J. J. Rousseau, considéré comme l’un des premiers auteurs de la révolution,
II., Paris, 1791, 268.
16
J. A. F
ESSLER
:
Die Geschichten der Ungern und ihrer Landsassen,
X., Leipzig, 1825, 664.
17
K
AZINCZY
Ferenc
Levelezése
[a továbbiakban: KazLev], I–XXIII, kiad. Váczy János és mások, MTA/Aka-
démiai, Budapest, 1890–1960, XXIII/179.
34
Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc, a politikus
ja buktatta meg a Megvesztegethetetlent. A fantázia játékai tehát kiszámíthatatlanok, és
olykor ha nem is történelemformáló, de emberi sorsformáló erővé válnak.
Ha egy szóval kellene megragadni azt, ami Kazinczy Ferenc életét és munkásságát jel-
legzetessé teszi, akkor ez a szó: hűség. Hűség a fényhez, amelyet – 1809-es verses vallo-
mása szerint – úgy terjeszt, „amint lehet”. „ Az érzékeny neoklasszicista” – hogy Fried
István találó kifejezésével éljek – klasszicizmusának fedezékéből először levél-kampányt
indított Dea Debrecen ellen. Szidta Domokos Lajost, de Somsich Lázár róla írt kis la-
tin versét lefordította, és jellegzetes republikánus vallomássá stilizálta: „Homlokában
Cátó, Brútus szent tüzében…”
18
Dessewffy József helytelenítette, hogy Kazinczy részt
vett a tübingai pályázaton, de a széphalmi mester pályairatában a debreceni ősmagyar-
ság mítoszát éltette, és olyan nemzetkoncepciót fejtett ki, amelynek immanens forra-
dalmiságát méltán emelte ki Sinkó Ervin.
19
Debrecent nemcsak grammatikája miatt tá-
madta, hanem amiatt is, hogy száműzte a kantiánus tanárokat.
Kazinczy nemzetfelfogása megfelel a Kossuthénak: az államnyelv a magyar, magán-
társaságban viszont szabad nyelvhasználat mindenki számára. Ezt lehet intranzigens na-
cionalizmusnak minősíteni, de valójában csak forma, amelynek jellegét tartalma hatá-
rozza meg. Köztudott, hogy Kazinczy milyen rokonszenvvel nyilatkozott az együttélő
nem magyar népek kultúrájának fejlődéséről, és milyen mély, emberi együttérzésen ala-
puló kapcsolatot alakított ki egy-egy román vagy szerb egyházi vezetővel. Itt nincs kettős
beszéd és alakoskodás. A tübingai pályázat esetében már inkább. Mert maga előtt büsz-
ke volt arra az aforisztikus megjegyzésére: „Magyar népnek deák törvény olyan, mint a
Caligula magas oszlopokra szegzett törvénytábláji, hogy senki ne olvashassa.”
20
A pálya-
műben viszont annak hangsúlyozásával ecsetelte a magyar nyelv hasznosságát, hogy a
magyar nyelvű törvények az országot „alkotó testületek legszámosb tömege előtt közvet-
lenül érthetők volnának, míg jelenleg hét millió közül bizonyosan öttel csak az ösztön
egy sötét neme, leginkább puszta sejtelem, mi szabad és mi parancsoltatik”.
21
A gondo-
18
„Fronte <Cato> Petrus, sed corde Brutus, candore Joannes.” K
AZINCZY
Ferenc:
Az én Pandectám,
MTAKK,
K 633/VI., 225.
19
S
INKÓ
:
I. m.,
I., 245.
20
K
AZINCZY
:
Az én Pandectám,
MTAKK, K 633/I., 176. – Suetonius
Caesarok élete
Caligula-életrajzában
(40–41.) a következő olvasható: „ Az új, azelőtt ismeretlen adókat előbb adóbérlők útján, de minthogy ezek
túlzott hasznot húztak, később testőrsége tisztjei és tribunusai útján hajtotta be; minden holt tárgyat, min-
den eleven embert megadóztatott. A Rómában eladott összes élelmiszerek árából bizonyos részesedést
szabtak meg a kincstárnak; országszerte minden bírósági ügy és pereskedés céljára pedig a perelt összeg két
és fél százalékát; de ennél magasabb összeget róttak ki büntetésül, ha valakiről kiderült, hogy adósával ki-
egyezett, vagy elengedte követelését; adóra a teherhordó munkások napszámának egynyolcadát vonták le,
az utcalányok keresetéből pedig naponta egy szeretkezés árát. A törvényt még ki is egészítették: eszerint
meg kell adóztatni a hajdan volt kéjnőket és kerítőket is; még a házasságokra is adót vetettek ki. / 41. Eze-
ket az adórendeleteket Caius kihirdetés útján ismertette, de írásba nem foglalta; így az emberek, minthogy
az írott szöveget nem ismerték, sok vétséget követtek el; ezért végül is kifüggesztették a törvény szövegét, de
egészen kis betűs írással és olyan gyér forgalmú helyen, hogy jóformán senki el nem olvashatta.” (Ford. Kis
Ferencné, Magyar Elektronikus Könyvár, http://mek.oszk.hu/03200/03264/03264.htm.) A 41. fejezet
idézett része az eredetiben: „Eius modi uectigalibus indictis neque propositis, cum per ignorantiam
scripturae multa commissa fierent, tandem flagitante populo proposuit quidem legem, sed et
minutissimis litteris et angustissimo loco, uti ne cui describere liceret.”
21
MTAKK, Vegyes 2–32., 54.
35
Kommentár • 2009|4 – Magyar alakok
lat összecseng azzal, hogy Rousseau az állampolgárok számára érthetetlen államnyelvet
szolganyelvnek nevezte. Kazinczy okfejtése pedig jelzi, hogy a magyar diéták magyar hi-
vatalos nyelvet célzó törekvései nem feudális hatalmi és presztízsszempontok érvényesí-
tését jelentették. Márpedig ez volt a félhivatalos bécsi vád, és ehhez segédkezett a maga
módján a nagy magánpolitikus, Berzeviczy Gergely, a régi szabadkőműves barát.
A Kazinczy–Berzeviczy vita első látásra a kozmopolitizmus és a nacionalizmus össze-
csapása. Sinkó Ervin a felszín mögé pillantva, úgy látta, hogy a vita „voltaképpen Ka-
zinczy konfliktusa Kazinczyval”, tehát „a nacionalista” a hajdani jozefinistával, a poszt-
jozefinista Berzeviczyvel mint a maga kozmopolita alteregójával vitatkozott.
22
A hazai
történetírásban „a feudális nacionalista” Kazinczy támadt rá a felvilágosodás társadalmi
érzékenységét képviselő Berzeviczyre, aki kakaslomnici kastélyának dolgozószobájában
„néma szavak”-at vetett papírra, „amelyekre az országban akkor talán csak a környező
hegyek figyeltek”.
23
Valójában Berzeviczynek sok írása jelent meg, sokan olvasták, és
fentről az egészre a titkosrendőrség figyelt, lentről meg őreá. Berzeviczy kapcsolatba ke-
rült Armbruster udvari titkárral, akinek Rumy Károly György is munkatársa lett. Per-
sze nem olcsó spicliskedésről volt szó, hanem arról, hogy mindenki a másikat a maga
céljai és eszményei érdekében – Széchenyi kifejezésével – „utilizálni” próbálta. Bécsben
állandóan posztjozefinista reformokat tervezgettek, 1811-ben és 1817-ben pedig a ma-
gyar alkotmányt is fel akarták függeszteni, és Magyarországot erősebben betagolni a mo-
narchia egészébe. Ha ettől a birodalompolitikai törekvéstől eltekintünk, interpretációs
keretünk torz, Kazinczy megnyilvánulásai pedig értelmezhetetlenek. Nem véletlenül
hangoztatta Kazinczy, hogy nem írhat le mindent, még az egykori barátnak szóló leve-
leiben sem. Látszólag patriarkális parasztvédelem mellett állt ki a jobbágyfelszabadítást
igenlő Berzeviczy ellenében. Valójában a fokozatos reformok híve, olyan, a paraszti sor-
son változtatni akaró diétai reformkezdeményezésekkel is érvelt, amelyeknek a diétai
anyagban nincs nyoma, de alapjaiban bontották volna a rendszer építményét, és még
őfelsége is tudta, hogy egyik reform már maga után vonja a másikat. Rumy a maga játsz-
máját akkor játszotta, amikor 1810 táján megpróbálta kiadatni Németországban Kazin-
czy recenzióját Berzeviczy könyvéről, és aztán 1817-ben némileg átdolgozva Hormayr
Archivjának megküldte, s ezzel a lappangó vitát a nyilvánosság elé vitte, és mintegy el-
lensúlyozta Berzeviczy kemény fellépést és radikális reformokat sürgető társadalom-
kritikáját, valamint összbirodalmat igenlő spekulációit. Kazinczy csak vonakodva
ment bele a játékba, mert Hormayrt ügynöknek tartotta, de azt, ahogy a tiroli szabad-
ságharcos Berzeviczy kozmopolitizmusa ellenében az ő nacionalizmusa mellett foglalt
állást, az Erdélyi Muzéumban tette közzé. Leveleiben szapulta a kakaslomnici barátot,
versben viszont úgy nyilatkozott, hogy bár vezéreszméik „összeférhetetlenek”, mégis:
„Egy lélek, egy fej nem rossz magzatai / S a jót segélni nem méltatlanok.” A baj csak
22
S
INKÓ
:
I. m.,
I., 251.
23
K
OSÁRY
Domokos:
Napóleon és Magyarország
[1971] = U
Ő
.:
A magyar és európai politika történetéből,
Budapest,
2001, 246–250. A feudális nacionalizmus fogalmának történetéhez lásd M
ISKOLCZY
Ambrus:
A magyar de-
mokratikus kultúra „eredeti jellegzetességeiről” 1790–1849,
Napvilág, Budapest, 2006; U
Ő
.:
Felvilágosodás és liberalizmus
között.
36
Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc, a politikus
az volt, hogy a jót nem lehetett közvetlenül kimondani, csak közvetve. Példa erre a
Kant-vita is. Amikor Kazinczy Kantról írt, Rousseau-t is látnunk kell mögötte. Re-
gényének, a
Bácsmegyei gyötrelmei
nek 1814-es, második kiadásában megjelenik egy új
hős, aki az 1789-es kiadásban még nem szerepelt, a sebhelyes arcú „generál”, „akinek
élete a kategorischer imperatívot bizonyítja”, mert a „rendben gyakorlott” ember kö-
telességét teljesítette,
24
ahogy azt Kant és Rousseau tanította. Az már szinte mellékes
kérdés, hogy talán Vay Miklós diétai ellenzéki fellépése ihlette meg, azé, aki gyermek-
korában hozzá hasonlóan utálta a latint, de volt bátorsága megszökni az iskolából,
25
míg a majdani széphalmi mester az iskolamester keze és pálcája alatt szenvedve telje-
sítette kötelességét. De az a Kazinczy, aki 1794 márciusában azt vallotta, hogy a
„Menschenrechte ez az új Verbőczy”,
26
ha ezt továbbra is tartotta, akkor csak a kate-
gorikus imperatívuszra apellálhatott. A Kant-vitába való bekapcsolódása
aktuálpolitikai tett is volt, mélyen meg volt győződve arról, hogy az uralkodó áll az
antikantiánus megnyilvánulások mögött.
A nyelvről szóló vitának szintén lehet politikai olvasata. Kemény Zsigmond így lát-
ta: „Mindenütt, ha nagy forradalom indíttatik a nyelv ellen, az a társadalomnak az új
eszmék és új szükségek iránti fogékonyságát jelöli ki. Mindenütt, hol a neologizmus
győz, az új szavak, szókötések és nyelvszabályok által annyi eszme oltatik a társadalomba,
a harc közt pedig, mely a nyelvújításért folyt, annyi gyarapodást nyert a közszellem, any-
nyi erélyt és éberséget az ítészet, annyi vizsgálódási hajlamot az irodalomra, hogy nem
sok idő múlva az egész társadalom fogalmai, kívánatai és világnézetei gyökeres reform
felé sietnek, és viszont kevés évek múlva a társadalom átalakulásának ügyfolyama az ál-
lami formák és jogszerkezet átalakulását mellőzhetetlenül előidézi. / Ily szoros össze-
függésben van a nyelv reformja az irodalom reformjával, az irodalom reformja a társa-
daloméval, a társadalom reformja az államéval. / Ezt a felfuvalkodás emberei ritkán
szokták észrevenni, de magas lenézésük által még sohasem akadályozhatták meg.”
27
Akkor még – úgy tűnik – észrevették. Ki ne látta volna, hogy Kazinczy harca az írói
szabadságért egyúttal az egyéni szabadságért folytatott harc? A filológiai tér olyan
protoideológiai térnek tekinthető, amelyben a filológiai gondolkodás logikája a politi-
kai gondolkodás logikájával párhuzamba állítható. Szerkezetük sokban azonos, ha bizo-
nyos fogalmakat felcserélünk, azonnal egyik térből a másikba jutunk. Például ha a nyelv
eszményét a nemzetével helyettesítjük. A mérvadó ízlés olyan, mint az általános akarat:
megfoghatatlan és mégis irányadó. A nyelvről szóló diskurzus olyan erősen
metapolitikai jellegű, hogy át is játszott a politikai mozgósítás költészetébe. A nyelvviták
után írt
A mi nyelvünk
című Kazinczy-vers is váratlan fordulattal ér véget a különböző
nyelvek dicsérete után, mert miután az „olasz s lengyel, hévvel nyögdeli szerelmét”,
mintha szabadságharcok tanúi lennénk: „Hull a lánc, közelít az idő, s mi közöttetek ál-
24
K
AZINCZY
Ferencz
Munkáji,
IX., Trattner, Pest, 1814, 179.
25
Lásd C
ZEIZEL
János:
Kazinczy Ferenc élete és működése,
I., Egyetemi Nyomda, Budapest, 1930, 23.
26
C
ENTGRÁF
Károly:
Egy ismeretlen Kazinczy-levél,
Irodalomtörténeti Közlemények 1974/2., 236.
27
K
EMÉNY
Zsigmond:
Még egy szó a forradalom után
[1851] = U
Ő
.:
Változatok a történelemre,
Szépirodalmi, Buda-
pest, 1982, 396–397.
37
Kommentár • 2009|4 – Magyar alakok
lunk.” Az
Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél
alapvetően azt példázza, amit Kerényi
Ferenc a nyelvújításról tömören jelzett így: „kísérleti terepe lehetett az érdekegyesítés
programjának”.
28
Kazinczy kerülte a társadalmi problémák elemzését. Az 1820-as évek derekán vi-
szont Kant kategorikus imperatívuszával nyomatékosítja Zrínyi Miklós szigetvári beszé-
dét: „Vitézek! Vesznünk kell, s örömmel fogunk. […] Becsületes ember semmi tekin-
tetek által nem engedi magát kötelességétől elvonni.” Mert az önérdekre hajló „galád ész
nem ész, de a kötelesség kötelesség,” és „szent érzés” vezet.
29
– hallatszik a kanti észkri-
tika és Rousseau tanításának visszhangja. Ugyanakkor ha elolvassuk azt, ahogy az 1823-as
esztendő fejleményeit megörökítette, mintha semleges szemlélő lenne, úgy számolt be
arról, hogy a zempléni megyegyűlésen Wesselényi Miklós székét ide-oda tologatva mi-
ként akadályozta a királyi biztost az elnöki tiszt átvételében. Ekkor már érezhette, hogy
új erőknek kell megjelennie a színen. Azt is tudta, hogy nyíltan nem vállalhat ideoló-
gusi szerepet, viszont bátoríthatja a reformszellemiséget, és kereste, valamint nevelni
próbálta azokat, akik súllyal lehettek képesek közéleti szereplésre. Kazinczy öntudatos
középnemes volt, tartotta magát a történelmi munkamegosztáshoz: a megye a birtokos
nemességé, a főispáni tiszt az arisztokratáké, és az országos tisztségek nagy része is. Ezért
helytelenítette, hogy az általa tisztelt ifjú Vay Miklós báró alispánnak választatta magát.
Nagy reményeket fűzött viszont gróf Dessewffy Aurélhoz, annál is inkább, mert atyja,
József olykor politikai lényeglátónak bizonyult. Feltehetően tőle származik Berzeviczy
göttingai cikkében olvasható maxima: „ha ma nemzet lennénk, holnap már nem len-
nénk gyarmat”.
30
1823 tavaszán pedig pontosan jelezte, ha eljön az idő, „hogy igaz
nemzeti függetlenséget szerezzünk magunknak”, akkor „feláldozhatnók a feudále szisz-
témát”.
31
Kazinczy Széchenyi István lóversenyeiben is felismerte a reformkezdeménye-
zést, és saját nyelvi reformtörekvéseihez hasonlította, de erről szóló versét már azért
sem fejezte be, mert nem igazán vonzódott a grófhoz. Neheztelt annak atyjára, hogy
megtagadta őt, amikor kijött a börtönből, a talmi csillogni vágyást látta cselekedeteiben,
az ájtatoskodó képét örökítette meg, holott Széchényi Ferenc korántsem volt haladóból
lett reakciós, hiszen 1814-ben az egész birodalom konstitucionalizálására dolgozott ki
tervezetet, és ugyanez a Széchényi Berzeviczyt invitálta újabb angliai utazásra, majd
1817-ben a magyar alkotmányvédelmet társadalmi reformmunkával párosította. Ezek-
ről Kazinczy egyszerűen nem értesült, viszont amit terjesztett, azzal megtévesztette tör-
ténetírásunk egy részét.
A nagy tanítvány ifjú Wesselényi Miklós volt. Ismerve atyja indulatosságát, aggódott
is érte, és amikor vendégül látta, az egykori börtönlakó a majdani elítéltnek nem célzat
nélkül terített kufsteini eszcájgjával. A széphalmi mestert veszélyérzete nem hagyta cser-
28
K
ERÉNYI
Ferenc:
Pest vármegye irodalmi élete (1790–1867),
Monográfia Alapítvány, Budapest, 2003, 25.
29
K
AZINCZY
Ferenc:
Zrínyi Miklós Szigetváratt,
Hébe 1825, 5–6. Vö. H
AUSNER
Gábor:
„Zrínyi Miklós Szigetváratt”,
Somogy 1992/1., 62. A kézirat megmaradt részét közli B
ÉKÉSI
Gábor – S
VÁ B
Antal:
Kazinczy Zrínyi-jegyzetei,
Széphalom 10. (1999), 286–288.
30
[Gregor von B
ERZEVICZY
:]
Ueber den ungarischen Reichstag vom Jahre 1802,
Magazin für Geschichte, Statistik
und Staatsrecht der österreichischen Monarchie, I., Göttingen, 1806, 144.
31
KazLev XVIII., 283.
38
Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc, a politikus
ben. Amikor a 14 éves Wesselényi egyik levelében arra kérte a széphalmi mestert, „hogy
ha valahogy vagy az indulatoknak, vagy a fény hiábavalóságának engednék, akkor, mint
Don Carlosnak
Marquis Posa
szólítsa nevén az én géniuszomat, juttassa eszemben atyá-
mat, és esküszöm, hogy érteni fogom”,
32
és ekkor Kazinczy figyelmeztette távoli tanít-
ványát: Schiller műve „csak a teátrumra való, és nem a közönséges életre”. Olvassa in-
kább el az
Egmont
ot, és utána „az egész
Göthét
”, és gondolkodjon el azon, hogy „Egmond
egyenessége
nem használt, az Oranien
hajlósága
használt a szabadságnak”.
33
Az atyai tanács
kemény önkritika: lejárt a titkostársasági machinációk kora, nyilvánosság és ha kell, ak-
kor harc vállalása a kiút. Ugyanakkor Kazinczy kicsit mindig az Egyetemi Könyvtárban
kardjával csörömpölő harcos maradt, akinek a kardját nem lehetett kivonni hüvelyéből.
És bár Schillertől a weimari államminiszterhez pártolt, a rousseau-i lélek pontosan
tudta, és érzékeltette is, hogy
Egmont
ja milyen kísérteties pontossággal illik a magyar
helyzetre. Egmont alkotmányvédő, Oranien lázadó, Egmontot kivégzik a lázadás miatt,
Machiavelli is igazat ad neki abban, hogy az alkotmány biztosításával meg lehetne nyug-
tatni a népet. Orániai Vilmos viszont a lázadás élére állva kiharcolja hazája, Németal-
föld függetlenségét. A helyzet tragikuma, hogy Egmont rousseau-i figura, mert ő is
„mindenekben lelkiismerete szerént tetszik bánni”.
Csakhogy a lelkiismeret veszélyes, az is baj, ha van, és az is, ha nincs. Milyen csaló-
dás lehetett Kazinczynak, hogy „a Hunyadiak s Zrínyiek” útját járni akaró Vay Ábrahám,
akit tántoríthatatlannak hitt”,
34
egy adag bécsi fejmosás után a főispánságért besúgó
lett, és Kazinczy egyik levelét is ellopta, amiért csak hálásak lehetünk, mert megtudjuk,
hogy 1825-ben a pozsonyi „a Coronatiókor egy Inscriptio volt”, „mellyet így is lehet ol-
vasni”: „ A fejedelem szeretete a nép boldogsága” – „ A nép szeretete a fejedelem bol-
dogsága”. Ez viszont Kazinczy egyik korábbi megnyilatkozásának a parafrázisa: „az a nép
boldog, amely szereti fejedelmét, és amely szeretve érzi magát fejedelmétől”.
35
Tehát
nincs kizárva, hogy Kazinczy sugallta az inscriptiót, amely a monarchikus republi-
kanizmust juttatta kifejezésre. Ezt tette 1795-ös vallomásában is, amikor azt hangoztat-
ta, hogy „nem azt az államot tartom szabadnak, ahol száz vagy ezer ember uralkodik, ha-
nem az, ahol egy a törvények szerint”
36
– csakhogy ez az egy Rousseau-nál a szuverén, a
nép, amely átruházhatja a főhatalmat a tisztségviselőre, de a szuverenitást nem. Az el-
idegeníthetetlen. Az uralkodó tehát nem Isten kegyelméből uralkodik. A
Társadalmi szer-
ződés
fordítója nem tagadta meg magát, állandóan rejtőzködött, és állandóan felfedte va-
32
KazLev VII., 336. – Amikor Posa és Don Carlos valamiféle erényszövetséget kötöttek, ez utóbbi így kér-
te barátját: „Dann auch, wenn der Wurm / Der Schmeichelei mein unbewachtes Herz / Umklammerte –
wenn dieses Auge Tränen / Verlernte, die es sonst geweint – dies Ohr / Dem Flehen sich verriegelte, willst
du, / Ein schreckenloser Hüter meiner Tugend, / Mich kräftig fassen, meinen Genius / Bei seinem
großen Namen rufen?” (Bölöni Farkas Sándor fordításában: „ Akkor is, ha a hízelkedés férge őrizetlen
szívembe markolódnék? s akkor, ha e szem elfelejtette a másszor sírt könyneket? s fülem az esedezés előtt
bezárkoznék? Ígéred-e, hogy akkor is megrendíthetlen őrzője lész virtusomnak, megragadsz-e akkor is, s
geniuszom nagy nevén szólítod-e?” Kolozsvári Akadémiai Könyvtár, Ms. U. 937., 24.)
33
KazLev VII., 396.
34
KazLev XIX., 574–575.
35
Idézi V
ÁCZY
János:
Köz- és irodalmi állapotaink a XIX. század első két évtizedében,
Széphalom 6. (1994), 20.
36
KazLev II., 349.
39
Kommentár • 2009|4 – Magyar alakok
lódi énjét. Egész életében ezt tette. Kosztolányi szerint „nincs remekműve”, de „élete a
remekmű”,
37
talán a beszédes rejtőzködésé.
Kazinczy, a politikus természetesen nem volt hivatásos forradalmár, ahogy a szó mai
értelmében a történelmi terroristákat értjük alatta. A gondolkodás forradalmának volt
egyik hordozója, és így forradalmat készített elő, olyat, amely hosszú távú történelmünk
alapító eseménye. A titkostársasági demokratikus kultúra egyik szereplőjéből a magán-
társasági demokratikus kultúra hangadója lett, a felvilágosodás és a szabadelvűség közöt-
ti folytonosság hordozója. „ A kontinuitás hangsúlyozása – hangsúlyozza Kecskeméti
Károly –mindenekelőtt azért fontos, mert Magyarország különleges szerepet tölt be a
múlt századi politikai eszmetörténetben, ugyanis a Rajnától keletre az egyetlen olyan
ország, ahol a liberalizmus egy évszázadon keresztül meghatározó politikai rendszer
volt. Ez volt a norma, a politikai berendezkedés alapterve. Ez nincs meg sem a lengye-
leknél, sem a cseheknél, sem az osztrákoknál. S ma is még a liberalizmus a referencia
Magyarországon, akár úgy, hogy azt jónak minősítik, akár úgy, hogy elmarasztalják.”
38
Vagy – tegyük hozzá – úgy, hogy közben meghamisítják történeti liberalizmusunkat. De
Kazinczy nemcsak a magyar–magyar folytonosságot éltette, hanem mint Horváth János
még 1908-ban kifejtette: „egyenes irányban folytatja művelődésünk régi nagy hagyomá-
nyát, sőt bizonyos lankadt elmaradozás után éppen folytonosságát állítja helyre”
39
– a
magyar kultúrának az európai kultúra vérkeringésébe való bekapcsolódás folytonosságát
is, aminek politikai reflexe az 1848-as forradalom volt, a monarchikus republika-
nizmus győzelme.
A monarchikus republikanizmus sokarcú, összetett jelenség. Hozzá kapcsolódik a
historiográfiai őskeresési szenvedély. Kemény Zsigmond megfellebbezhetetlenül jelen-
tette ki: „Széchenyi előde Kazinczy volt.”
40
Juhász Gyula szerint Berzeviczy volt az.
41
Széchenyi viszont úgy alakította ki saját mítoszát, hogy magányos hősként jelenítette
meg önmagát, aki felébresztette a nemzetet, míg Kossuth Lajos vele szemben az 1790-
től kibontakozó fejlődéssel magyarázta a nagy reformkort és aztán az 1848-as forradal-
mat. A „turini remete” olyan „nyomkutatás”-t sürgetett, amelynek feladata „nem sze-
mélyekkel bíbelődni, hanem világosságba helyezni a történelmi kényszerűség törvé-
nyét”, amely a legellentétesebb szándékokat is egy irányba terelte, mint ahogy a vizek
egyesülnek csermelytől a tengerig. És valóban, Berzeviczy függetlenségi tervezgetései a
Függetlenségi nyilatkozat
előzményét alkotják. Kossuth talán tudott is róluk. Ugyanakkor a
reformpolitika technikája Berzeviczyt a centralisták elődjévé teszi.
42
A rendi alkot-
mányvédelem viszont a hatékony reformpolitika fórumát biztosította. Kazinczy legalább
annyira elődje Kossuthnak, mint Berzeviczy, sőt még inkább, mert Kossuth személyé-
ben a politikai vezér követte az irodalmi vezért, és ahogy Horváth János írja, „szinte az
37
K
OSZTOLÁNYI
Dezső:
Kazinczy Ferenc
= U
Ő
.:
Lenni, vagy nem lenni,
Nyugat, Budapest, 1940, 136.
38
„
…a reformkor nem kezdet, hanem folytatás”. Interjú Kecskeméti Károllyal,
készítette Deák Ágnes, Aetas 2000/1–2., 297.
39
H
ORVÁTH
János:
A magyar irodalom fejlődéstörténete,
Akadémiai, Budapest, 1976, 208.
40
K
EMÉNY
Zsigmond:
Széchenyi István
= U
Ő
.
Tanulmányai,
I., kiad. Gyulai Pál, Pest, 1870, 326.
41
J
UHÁSZ
Gyula
Összes művei,
V., szerk. Péter László, Akadémiai, Budapest, 1968, 262.
42
Lásd F
ENYŐ
István:
A centralisták. Egy liberális csoport a reformkori Magyarországon,
Argumentum, Budapest, 1997,
240–246.
40
Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc, a politikus
egész irodalmi érdeklődést [– amelynek fenntartója és érlelője Kazinczy volt –] Kos-
suth aratta le”.
43
A jakobinusok alkotmányos tervezgetései leginkább azonban Kossuth
konföderációs tervezgetéseiben éltek tovább. Kazinczy vallomásában arra emlékezett,
hogy a Reformátorok Kátéja fegyverfogásra szólított, és „pannóniai köztársaság felállí-
tására az amerikai köztársaság mintájára”.
44
A kátéban egyébként csak szövetséges köz-
társaságról van szó. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy Kossuth titkos jakobi-
nus iratokat olvashatott, mint ama bizonyos Jókai-regény diákjai, hanem a helyzet
kényszerítő erejéről, valamint értékek és célok azonosságáról. Lehet valami szimbolikus
abban, ahogy Kazinczy szövétneket látott és adott Kossuth kezébe. A fény a széphalmi
mester számára is szimbólum volt; egész életében a fény és a sötét harcában élt. És
mintha lenne is valami szimbolikus
szövétnek
szavunk jelentésváltozásában. Ezen szláv
eredetű szó a magyarban ugyanis először valószínűleg gyertyatartót jelentett, aztán fák-
lyát.
45
Mondhatnánk, hogy a tűz, amely évtizedeken keresztül Kazinczy mécsesében vi-
lágolt, Kossuth fáklyalángjában csapott magasra. Igaz, lecatilinázta Kossuthot, de hát
sok oka volt haragudni rá, és ez súlyos minősítés, mert még az általa erkölcsileg mélyen
elítélt Martinovicsot is mentegette, amikor Fessler Catilinához hasonlította. Csakhogy
miután Kazinczy leveleiben szertekürtölte a világnak, hogy Kossuth olyan, mint a ró-
mai összeesküvő, meggondolhatta magát, talán felötlött Hajnóczy emléke, és ha valaki,
akkor Kossuth sokban hasonlított a régi barátra. Feltételezésem bizonyítéka csak annyi,
hogy Kazinczy naplójában az emlékezetes fejlemény jellemzésére mintegy 8 sornyi he-
lyet kihagyott, és ezt sohasem töltötte ki.
46
Kazinczy írásainak világában jól kirajzolódnak azok a politikusi magatartásformák
is, amelyek 1848 előtt és alatt világossá váltak. Három sors lehetősége villan fel, és a
három sors be is teljesedett. Batthyány Lajos lett a magyar Egmont, bár némileg Szé-
chenyi István is az, akinek Döbling önkéntes börtöne lett, és a végső ítéletet önmaga
hajtotta végre önmagán. Orániai szerepét Kossuth vállalta, ő rokonítható a leginkább
Hajnóczyval, a széphalmi mester szívbéli barátjával. Ha nem is Kazinczy szívéhez, de
értelméhez Vay József állt a legközelebb. 1825-ben pedig némi rezignációval emléke-
zett Kazinczy: „Ez a nagy férjfiú kormányzá a diétánkat, s hallgatva. Most senki sincs
még, aki különböző vélekedéseket egybe vonni tudná, mint ő.”
47
A hallgatás elszánt-
ságot és előrelátást is leplezett. 1817-ben Vay József, az elmúlt diéták ellenzékének ve-
zére úgy válaszolt Piringer magyar alkotmányt támadó munkájára, hogy már az 1830-
as évek érdekegyesítő és jogkiterjesztő politikáját előre jelezte: „Világos, hogy a század
szellemét, a reformot, ha ez valamely dolgokban megvalósítandó, nem a szabadság és a
már törvények által biztosított immunitások megszorításával, nem az alkotmány le-
rombolásával, hanem a személy- és tulajdonbiztonságnak – minden egyes ember álla-
potára való tekintettel – a királyság minden egyes lakosára teljesebb kiterjesztésével kell
43
H
ORVÁTH
:
I. m.,
285.
44
A magyar jakobinusok iratai,
I–III. szerk. Benda Kálmán, Akadémiai, Budapest, 1952–57, II/348.
45
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára,
III., főszerk. Benkő Loránd, Akadémiai, Budapest, 1976, 799.
46
MTAKK K 763., 25.
47
KazLev XIX., 436.
41
Kommentár • 2009|4 – Magyar alakok
megkövetelni.”
48
Persze egyelőre jobb hallgatni egy olyan országban, amelynek kriti-
kájaként Kazinczy az 1800-as évek elején „Vay József képe alá” a következőket idézte
Liviustól: „Vir, cui ad summam auctoritatem nihil praeter sanam civium mentem de-
fuit”
49
(„Férfi, akinek a legnagyobb befolyáshoz semmi sem hiányzott a polgárok jó-
zan eszén kívül”). Ez a Vay Deák Ferenc előképe, azé a Deáké, aki 1848-ban angyali tü-
relemmel tanítgatta az alkotmányosság és törvényesség alapfogalmaira a népképvisele-
ti országgyűlés olykor a kelleténél fegyelmezetlenebb és neveletlenebb tagjait. Kossuth
magával ragadta őket egészen a függetlenség kimondásáig. És nem ez volt 1794-ben az
ifjú Kazinczy álma? Deák pedig jól tudta és nem is tagadta, hogy a kiegyezést Kossuth
egykori tevékenysége és feszélyező távolléte nélkül nem lehetett volna megkötni, és azt
is tudta, hogy nincs sok oka az örömre. Alapállása – egyik életrajzírója szerint –: „ami
felségjog, az a nemzetnek a felségre ruházott joga”.
50
1867-ben pedig a polgári erény
visszatartotta Deák Ferencet attól, hogy ott legyen a koronázáson, lefüggönyzött szobá-
jának némaságába húzódott – a monarchista republikanizmus erénykultuszának kese-
rű megnyilvánulásaként, hiszen a megkoronázott király annak hőseit vitette „a magyar
Golgotára”, ahol Kazinczy Ferenc egyik fia, Lajos lett a tizennegyedik aradi vértanú.
Emil fia – miután tanárai galádul verték, talán neve miatt is – Rousseau
Emil
jéből ar-
ra a kozmopolitára emlékeztet, aki azért szereti a tatárokat, hogy ne kelljen szeretnie a
szomszédját.
51
Kazinczy Ferenc emléke viszont történelemformáló erő lett.
Hatvany Lajos viszont már idejében látta a tétet, a Nyugatnak is felrótta, hogy ott „az
uraknak nem volt érzékük a múlt, az irodalomfolytonosság és a történelem iránt”.
52
Kazinczyról pedig így vallott: „Ő nem csupán irodalmunk ősapja, nem csupán ábrán-
dos dilettáns, hanem egész ember a talpán, ki hétéves börtönének szent szenvedéseivel
vált a Széchenyiek, Kossuthok, Petőfik századának úttörőjévé.”
53
Ezzel csak azt mondta
el, amit sokan tudtak, de sokan át akartak értelmezni. Hatvany szavainak kemény fede-
zete van: nemzetárulási per és börtön. 1919-ben ugyan önkéntes száműzetésbe vonult
Bécsbe, de a ’20-as évek második felében a honvágy hazahozta, vállalva a következmé-
nyeket: a pert és a börtönt. Kapott is egy dorgáló levelet egy pozsonyi ügyvédtől. Ez ke-
gyetlenül hangzik: „Egy hazug magyar világ Önt úgy nevelte, hogy a zsidóság csak fele-
48
Vay József válasza (
Reflexiones ad recensionem operis Piringeriani Ephemeridibus Viennensibus,
Anno 1816. Nris 104 et
sequent. insertam) csak az OSZK-ban három példányban maradt fenn. Ezek jelzete: Quart. Lat. 2163,
2376, 2586. Az első jelzet alatti Jászay Pál gyűjteményéhez tartozott. Érdekessége a possessor 1838. októ-
ber 25-i bejegyzése, mely szerint Stetner Máté udvari tanácsos „bizodalmasan közölte velem”, hogy a kék
tollal Vay írt bele a szövegbe. Idézetünkben is módosított Vay József, aki először nyilván diktálta szövegét,
majd javította: „Illud clarum esse videtur, genium seculi, reformationem, si quae in quibusdam susci-
pienda videretur, non per coarctionem libertatis et immunitatum jam lege stabilitarum, non per consti-
tutionis ruinam, sed per personalis ac proprietatum securitatis, pro ratione conditionis singulorum,
ampliorem ad omnes Regni Incolas extensionem <posse obtineri> poscere” [ez utóbbi szó kékkel], Quart.
Lat. 2163, 12.
49
K
AZINCZY
:
Az én Pandectám,
MTAKK, K 633/I., 166.
50
Ferenczy József levele Torma Miklósnak, Budapest, 1918. aug. 27., OSZK Levelestár.
51
Vö. Jean-Jacques R
OUSSEAU
:
Émile ou de l’éducation,
szerk. Michel Launay, Flammarion, Paris, 1966, 99.
52
H
ATVANY
Lajos:
Ady a kortársak közt. Ady Endre levelei és levelek Ady Endréhez,
Genius, Budapest, é. n., 158.
53
H
ATVANY
:
Irodalmi tanulmányok,
II., 55.
42
Miskolczy Ambrus: Kazinczy Ferenc, a politikus
kezet, és minthogy a felekezet idejét múlta valami, hát felvett egy »okosabb« felekeze-
tet. Szóval Ön egy 4000 éves szenvedő kultúrközösségből dezertált egy kényelmesebb
közösség irányában, más szóval: Ön rúgott egyet a fajtáján. / Báró Úr arról beszélt vé-
delme során, hogy az egyik fajtából a másikba mily nagyszerűen át lehet olvadni, hogy
Ön tanújele ennek. Én pedig a fajta elhagyását egyrészt nem hallottam még dicsőíteni,
másrészt úgy találom, hogy Ön éppen Tanújele annak, hogy mégsem lehet beleolvadni,
nem szólva arról, hogy
ezen
téveszme ellen tiltakozik több millió »tilalomfa«.”
Erre Hatvany válasza igaz hűségnyilatkozat, éspedig önmagához és önmagáról szóló
hűségnyilatkozat: „Író ember vagyok, csak a magyar életről tudok írni. Tíz évig éltem
Bécsben. Ez a tíz év kiveszett életemből. Még az osztrák vagy német zsidóról sem tudok
semmit. Kritikus is volnék, vagy mi? Nagy Goethe-olvasó, nagy Balzac-olvasó. De bár-
mennyire tudjam is Goethe vagy Balzac nagyságát, a magyar író könyve, ha kisebb íróé
is, jobban izgat. Több asszociációt kelt, élénkebben mozgatja fantáziámat, mert ide tar-
tozom, ide való vagyok, szóval mert magyar vagyok s a magyar író arról ír, amit életem
48 éve óta, látok-tudok-tollal-érzek. Az én
érzékléseimet
fejezi ki. Minden vonatkozását,
még a ki se mondott vonatkozásokat is megértem, s ami még annál is több
megérzem
.
A fogházban Kazinczy 21 kötet levelét olvasom, immár két hete folytonos szívet-dobog-
tató örömök és lelkesülések közt. Ez a Kazinczy bennem testvéri ragaszkodást kelt. Az ő
ügye, még ma is az én ügyem.”
54
Ez az ügy a felvilágosodás. Már régóta per alatt áll. Minden történész a maga mód-
ján őrlődik a prezentizmus és a múlt-izmus között, és játszik Istent, mert olyan dolgo-
kat dönt el, amelyeket igazán nem tudhat és nem ismerhet. Istent játszani, ez a törté-
nész hübrisze – hangsúlyozza Robert Darnton,
55
és nem is tagadja melyik oldalon áll,
amikor a vádakat cáfolja, viszonylagosságukat kimutatja, és szembefordul a posztmo-
dern relativizálással, egyfajta iróniával nyilatkozva a történeti valóságot szövegmechani-
kákra egyszerűsítő diskurzus-szerelésről: „Ma reprezentációról, emlékezetről, kitalá-
lásról, konstruálásról, konstrukcióról és dekonstrukcióról beszélünk, vagy inkább dis-
kurzust folytatunk. A nyelvészeti fordulat nyomán úgy érezzük, hogy szabadságot nyer-
tünk a valóság újraszerkesztésére, és a felvilágosodást holtnak nyilvánítsuk. De a valóság
nem szövegként viselkedik, és a felvilágosodás még él, még Prügelknabe [eredetiben:
whipping boy
], és hullákat nem vernek.”
56
Bár ki tudja? Azért verik, mert még nem hiszik,
hogy kimúlt. Viszont kétségtelen, hogy demokratikus kultúránk a felvilágosodással veszi
kezdetét. Szubjektivitásunk ehhez kapcsolódik. Nem kétséges, hogy minél alább süllye-
dünk, egyre több tisztelet, egyre mélyebb rokonszenv köt demokratikus kultúránk ala-
pító egyéniségeihez, hiszen ők öntötték először formába az emberi jogok, a társadalmi
méltányosság és szolidaritás eszményeit. Hálásak lehetünk a sorsnak, ha velük foglal-
kozhatunk, életüket és munkásságukat tanulmányozhatjuk, mert kiemelnek abból a vi-
lágból, amely a nagy eszmények karikatúráját teszi valósággá. Őseinknek és magunknak
is tartozunk azzal, hogy nem előfutárokat, példamutató hősöket, bálványokat keresünk
54
Bartolomej Tomaschoff levele Hatvany Lajosnak, Bratislava, 1928. júl. 24., MTAKK Ms. 392/51.
55
Robert D
ARNTON
:
George Washington’s False Teeth,
W. W. Norton, New York, 2003, 174.
56
43
Uo.,
12.
Kommentár • 2009|4 – Magyar alakok
bennük, hiszen az ilyesmi káros reakciót szül, hanem a maguk történeti valóságában
utat kereső hús-vér embereket látjuk és láttatjuk, akiknek kisebb-nagyobb emberi
gondjai összefonódtak alkotó tevékenységükkel. És amikor az embereket saját korukban
próbáljuk elhelyezni, akkor a legtöbb és a legkevesebb, amit tehetünk, az többek között
nem más, mint ideológiai hátsó gondolataink háttérbe szorítása, elemzésünk
transzparenciája, nyelvünk közérthetősége, a nagyságnak kijáró alázat, és közben ne di-
menzionáljuk túl parányiságunkat sem, mert Istennek aligha válhat kedvére, ha a kelle-
ténél többet játszunk isteneket. Ne feledjük, amit Halász Gábor még 1936-ban írt:
„ A műnek hatalmában vagyunk, a személy hatalmunkban van.”
57
Kazinczy is, mégis
amikor róla beszélünk, ki vagyunk szolgáltatva neki. És ha felnézünk rá, tüzesen szelíd
szempár villan ránk – immár a számítógép képernyőjéről. Fogadjuk el tanítását, ame-
lyet az 1820-as években vetett papírra, és ki tudja miért, nem tett közzé:
A nyelv az egész nemzet birtoka, s így fejenként mindenikünké is, kik a nemzethez
tartozunk; s a visszaélés rettegése nem tilthatja, hogy eszmélettel ne merjünk, s még
a hasznost se merjük. A hatalom itt az írók és olvasók közt fel van osztva: azoknak
merni s parancsolni, az az példát adni s tanítani; ezeknek ítélni, engedni vagy nem
engedni, az az a példát javalni vagy nem javalni s követni vagy nem követni szabad; de
a parancsolásnak s az ítélésnek távol kell lenni minden erőszaktól s kényszerítéstől,
mert ez a
Lelki Köztársaság
nem ismer erőltető s büntető hatalmat. S képzelhetni e va-
dabb, barbarusabb gondolatot, mint az, hogy tudomány és mesterség dolgai szedett
és számlált voksok által határoztassanak meg? Mint az, hogy a tudományok s mester-
ségek mívelői ne különben gondolkozzanak, mint ahogy nekik az ő társaik, vagy akár-
ki más engedi? Mint az, hogy tanulmányaikat, bár jók, bár hasznosok, közre ne
ereszthessék?
58
Ez a lelki köztársaság Rousseau utópiája is lehetne, és mindazoké, akik az egyéni szabad-
ság és a közösségi szabadság összefüggéseinek nagy problémáira kerestek megoldást, és
tehetik az idők végezetéig…
57
H
ALÁSZ
Gábor:
„Könnyed” prózánkról
[1936] = U
Ő
.:
Tiltakozó nemzedék,
Magvető, Budapest, 1981, 1022.
58
K
AZINCZY
Ferenc:
A magyar nyelvről; annak természetéről, mostani koráról, szükségeiről,
MTAKK M. Nyelv. 4-43.
44
